Werner Faymann osztrák ma lemondott kormányfői és a Szociáldemokrata Pártban (SPÖ) betöltött pártvezéri posztjáról is, miután a szélsőjobb győzött az osztrák elnökválasztás első fordulójában.

 

„Ennek az országnak egy olyan kancellárra van szüksége, aki élvezi pártja teljes támogatását. (…) Aki nem rendelkezik ezzel a háttérrel, az nem tudja teljesíteni a kormányzat erősítésének feladatát”, mondta Faymann, aki már 2008 óta volt Ausztria első embere.

 

Valóravált spekulációk

 

 hirdetes_810x300  

Faymann döntésére csak napokkal azután derült fény, hogy különböző spekulációk kaptak szárnyra lemondásáról. Mivel mint a szociáldemokraták elnökjelöltje, katasztrofálisan szerepelt az elnökválasztáson, óriási volt rajta a nyomás, hogy visszalépjen – nem csak a jelöléstől, de a politikától is.

 

A jobboldali Szabadság Párt győzedelmeskedett az elnökválasztás első fordulójában, 35 százalékos eredménnyel, amit sokan a Faymann által vezetett nagykoalíciós kormány bukásaként értelmeztek. A választás második fordulójára május 22-én kerül sor.

 

Menekültpolitikája buktatta meg

 

Az osztrák szavazók körében Faymann a menekültpolitikájával váltott ki ellenérzéseket: az elmúlt évben Ausztriába 90 ezer menekült érkezett, ami egy lakosra vetítve többet jelent, mint Németországban.

 

A migrációs politikával szembeni ellenállás a Szabadság Párt malmára hajtotta a vizet, és Faymann arra kényszerült, hogy lezárja Ausztria déli határait és részt vett a nyugat-balkáni útvonal eltorlaszolásában is. Ezzel a lépéssel azonban saját pártján belül vesztette el a támogatást, a szociáldemokraták egyenesen azzal vádolták, hogy elárulta a párt érdekeit.

 

Nem valószínű azonban a kancellárváltás előrehozott választásokat eredményezne. A kormány megbízatása 2018-ig tart, és az SPÖ valószínüleg új kormányfőt és pártvezért választ. Az esélyesek között szerepel Christian Kern, az osztrák Szövetségi Vasúttársaság igazgatója és Gerhard Zeiler, a Time Warner vállalat egyik vezető beosztottja, aki korábban az osztrák köztévét vezette, és aki tősgyökeres szociáldemokrata.

 

Politico.eu

Nyitókép: ndtv.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!