A miniszterelnök kórházi kezelése utáni első nyilvános beszédét a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) gyűlésén tartotta.

 

Beszédében kitért az egy évvel ezelőtt a ZMOS-nak tett ígéretekre, melyeket véleménye szerint sikerült megvalósítani. Ilyen ígéret volt a kötelező közbeszerzések alsó értékhatárának felemelése, az önkormányzati jogkörök kiszélesítése az iskolaigazgatók kinenevezésénél.

 

Rámutatott továbbá arra, hogy köszönhetően a kormány döntésének, a fizikai személyek adójából származó bevétel 70 százaléka marad az önkormányzatoknál, ami az idei évben csaknem 77 millió eurós plusz bevételt jelentett a városoknak és falvaknak.

 

 hirdetes_810x300  

Robert Fico kitért továbbá a soron következő feladatokra, melyek közül kiemelten fontosnak nevezte a kevésbé fejlett régiókról szóló törvény kidolgozását, és a foglalkoztatási politika megvitatását.

 

A Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának 27. kongresszusát ma és holnap tartják Pozsonyban, ahol a jelenlévők az egyesület alapszabályzatának megújításáról és a jővőbeni prioritásokról tárgyalnak.

 

forrás: teraz.sk

nyitókép: TASR

Megosztás:
Címkék: Rober Fico ZMOS

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!