A gazdasági és pénzügyi unió elmélyítése, beleértve a fiskális integrációt is, energetikai unió, egységes digitális piac, fentartható migráns-, és menekültpolitika. Ezek lesznek a július elsején kezdődő szlovák elnökség prioritásai. Ezt Miroslav Lajčák, Szlovákia külügyminisztere ismertette a parlamentben kedden.

 

Köztudott, hogy az év második felében Szlovákia tölti be az Európa Tanács soros elnökségét.

 

Elnökségünk kiemelt témája lesz a gazdaságilag erős unió. Szorgalmazni fogjuk a gazdasági és pénzügyi unió mélyítését, ide értve a fiskális integrációt is. A finanszírozási terület egyik kulcskérdése a kis és középvállalatok támogatása. További célunk, hogy előrelépést érjünk el a tőkeunió megteremtésében

 

– monda a külügyminiszter.

 

 hirdetes_400x285  

Szlovákia továbbra is támogatni szeretné az olyan projekteket, mint az energetikai unió és a digitális piac egyesítése. Ebben a témában hangsúlyozni fogjuk a határok eltávolításának fontosságát és a digitális gazdaság fejlődésének fontosságát is

 

– árulta el Lajčák.

 

Az energetikai unióval kapcsolatban elmondta, a cél a tiszta, biztonságos és a felhasználók számára elérhető energia.

 

Szlovákia elnökségi ambíciói közt szerpel a fenntartható menekültpolitika is, melynek a külső határok védelmén, Schengen újraépítésén és az únión kívüli országokkal való együttműködésen kell alapulnia.

 

További prioritásnak nevezte az USA-val és Kanadával kötendő szabadkereskedelmi szerződéseket. Hozzátette, hogy az elnökségnek itt korlátozottak a jogkörei, mert a tárgyalásokat az Európai Bizottság vezeti.

 

Lajčák elmondása szerint a szlovák elnökség ideje alatt Pozsonyban 19 miniszteri szintű, 180 szakértői, és 7 parlamentek közti találkozót tartanak majd.

 

forrás: sme.sk

nyitókép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!