Az erről szóló ellenzéki javaslat nem került második olvasatba. A törvénymódosítást az SaS és az OĽano – NOVA közösen nyújtotta be.

 

A törvénymódosítás célja az volt, hogy csökkentsék a természeti erőforrások pazarlását, illetve, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévők könnyebben jussanak élelemhez.

 

A képviselők két eltérő fogalom megkülönböztetésének fontosságára hívták fel a figyelmet. Az egyik a minimális eltarthatóság dátuma, a másik a fogyaszthatóság időtartama.

 

 hirdetes_810x300  

A fogyaszthatóság dátumának lejárta után az étel elfogyasztásának egészségügyi kockázatai vannak, mint például a húsok esetében.

 

Minimális eltarthatóságról főleg a tartós élelmiszereknél beszélhetünk. Ilyenek a tésztafélék, vagy a rizs, melyek akár több évig is eltarthatóak. Az ilyen élelmiszerek esetében nincs kockázata, ha néhány nappal az eltarthatóság dátumának lejárta után fogyasztjuk őket.

 

A képviselők továbbá rámutattak arra, hogy az Európai Bizottság adatai szerint, az Unió lakossága évente 89 millió tonna élelmiszert dob a szemétbe. Ez fejenkén 179 kiló kidobott ételt jelent, melynek kétharmada még fogyasztható lenne.

 

forrás: teraz.sk

nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!