Június 11-én kezdődik Antal Nimródnak a viszkis rablóról, Ambrus Attiláról szóló filmjének forgatása. A Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatásával készülő, hetven napon át 130 helyszínen forgó, egyelőre végleges cím nélküli mozi főszereplője Szalay Bence.

 

„Szándékaim szerint a film lesz olyan látványos, mint az Egyesült Államokban forgatott mozijaim. Ütős filmes szeretnék csinálni, magyar viszonyok között nagyon erős költségvetéssel tudunk dolgozni. Több olyan kaszkadőri jelenetet tervezek, amilyen magyar filmben talán még nem volt látható”

 

– mondta Antal Nimród rendező a csütörtöki budapesti sajtótájékoztató.

 

A film a gyerekkorától az elfogásáig követi nyomon az 1993 és 1999 között mintegy harminc bankot, pénzintézetet, postát kirabolt Ambrus Attila életét. A főhőst a 23 éves Szalay Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója alakítja, az Aglaja című filmben megismert Móga Piroska lesz a viszkis szerelme, Schneider Zoltán pedig a rendőrnyomozó.

 hirdetes_400x285  

 

A producer Hutlassa Tamás, az operatőr Szatmári Péter, a látványtervező Hujber Balázs, a film a tervek szerint 2017 tavaszán kerül a mozikba.

 

„Egy életutat fogunk bemutatni a viszkis filmmel, döntésekkel, hibákkal, következményekkel együtt. Magyarország talán legjobb és legtehetségesebb embereivel dolgozhatok a filmen. Bár életem nagyobb részét külföldön töltöttem, csak magyar filmet tudok csinálni. Lehet átvenni elemeket kintről, de a szívében-lelkében magyar film lesz, színtiszta magyar stábbal. Szeretnék jó néhány játékfilmet forgatni itthon”

 

– szögezte le a Antal Nimród, akinek nevéhez a Kontroll c. film rendezése is köthető.

 

MTI

 

Nyitókép: MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!