Andrej Kiska köztársasági elnök az alkotmány alapján öt olyan bírót hívott vissza hivatalából, akik 65 évnél már idősebbek – tette mindezt a Bírói Tanács javaslatára.

 

Befejezte bírói munkáját idén májusban Mária Hušeková, Štefan Nagy, Štefan Precechtel, Helena Buchová és Kazimíra Hallová.

 

Kiska már az év elején jelezte, hogy a Bírói Tanács javaslatára 14 olyan bírónak küldött visszahívó határozatot, akik már betöltötték 65. életévüket. Április végén pedig bejelentette azt is, hogy miként fog eljárni az idős bírák visszahívásának esetében.

 

 hirdetes_810x300  

 

A köztársasági elnök 2015 végén kijelentette, hogy a Bírói Tanács megsérti az alkotmányt és a bírákról szóló törvényt azzal, hogy nem terjeszti be a 65 évnél idősebb bírák visszahívását. Kiska azt szeretné elérni, hogy a bírák visszahívásának folyamata átlátható legyen.  Az alkotmánymódosítás korábban programra került, de a bírák meghatározott életkor utáni automatikus távozását nem fogadták el.

 

teraz.sk
borítókép: webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!