Trencsén polgármestere, Richard Rybníček a Szlovákiai Falvak és Városok Társulásán (ZMOS) keresztül szeretné változást, esetleg törvénymódosítást kezdeményezni a nagyfelületű reklámtáblák elhelyezésével kapcsolatban. Jelenleg ugyanis a reklámtáblák telepítésébe az önkormányzatoknak nincs beleszólása, ha azokat magán területeken helyezik el.

 

Trencsénben komoly felháborodást váltott ki, mikor az LF Group nevű vállalat két hatalmas bigboardot helyezett el saját telkén a Légió utcán, ami szerintük rontja a látképet és eltakarja a kilátást a várra.

 

„Trencsén városa a (szóban forgó) reklámfelületek elhelyezésellen tiltakozó álláspontot tett közzé, ahogy a járási Közlekedésfelügyelet is. A törvény szerint nekünk, mint Trencsén városának, nem áll jogunkban ilyen dolgokban állást foglalni”, mondta Rybníček, majd hozzátette, hogy ebben az esetben az önkormányzatok tehetetlenek, és az építésügyi hivatalnak nem volt más lehetősége mind kiállítani az engedélyt.

 

 hirdetes_400x285  

A polgármseter nehezményezi, hogy a parlament nem vette figyelembe a falvak és városok azon elvárását, hogy beleszólást kapjanak a területükön lévő reklámfelületek elhelyezésébe. „Meg vagyok győződve, hogy a reklámcégek erős lobbingtevékenysége miatt ez a elehetőség kiesett”, mondta Rybníček .

 

Az LF Group azonban megszegte a törvény – nem a telepítés során, hanem utána. A cég ugyanis megvilágítás céljából áramot vezetett bigbordjaihoz, ami ellentétes a vonatkozó engedélyekkel.

 

„Ez már arrogancia. Az építésügyi hivatalunk ellenőrzést tart a helyszínen, ami rögtön két bírságot kiszabhat az érintettekre. Egyet azért, mert nem az engedéllyel összhangban jártak el, a másikat azért, mert kolaudáció nélkül üzemeltetik az építményt. Az első esetben a bírság nagysága 66 ezer euró lehet, a másodikban 165 ezer euró”, mondta a polgármester.

 

Teraz.sk

Nyitókép: amos.sk, illusztráció

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Exkluzív! Richard Rybníček a Körképnek: Nem félek az autonómiától

Körkép.sk exkluzív: Richard Rybníček a magyaroknak is üzent

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!