A volt francia államfő, Nicolas Sarkozy szombaton megerősítette, hogy lemond a francia jobboldali Les Republicains (LR) párt elnöki posztjáról, hogy a jövőre esedékes elnökválasztásra tudjon koncentrálni.

 

Az LR és a többi jobboldali és jobbközép francia párt novemberben határoznak, kit jelölnek a következő államfőválasztáson. A győztesnek nagy valószínűséggel a szélsőjobbos Nemzeti Front jelöltjével, Le Pennel, és a szocialisták jelenleg regnáló elnökével, Francois Hollandeval kell majd ringbe szállnia az elnöki székért.

 

Sarkozy és az afrikai diktáror

 

 hirdetes_810x300  

Nicolas Sarkozy, aki 2007 és 2012 között volt Franciaország államfője a közvélemény előtt meglehetősen ellentmondásos személyiség. Bukását elsősorban Moammer Kadhafi, Líbia 2011-ben kivégzett diktátorának kijelentései okozták, miszerint Sarkozy „Értelmi fogyatékos. Nekem köszönheti, hogy elnök lett. Mi biztosítottuk neki azt a tőkét, amivel győzni tudott. Belügyminiszterként járt nálam. Pénzügyi támogatást kért”. Ezzel arra utalt, hogy Sarkozy 2007-es kampányát őt támogatta

 

Kadhafi interjúja után négy nappal megkezdődtek a nyugati légicsapások Tripoliban.

 

Nyomozás és letartóztatás

 

2013-ban Kadhafi kijelentései miatt nyomozás indult hatalommal való visszaélés, befolyással való üzérkedés, okirathamisítás, pénzmosás, bűnpártolás, korrupció és hűtlen kezelés miatt, de az ügyészség ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Sarkozyt a fenti vádakra hivatkozva 2014-ben letartóztatták, de nem ítélték el.

 

Egyes források szerint Sarkozy 50 millió eurót kapott a líbiai diktátortól, akit 2011 októberében egy rajtaütésen öltek meg, miután teljesen megdöntötték hatalmát. Líbiában azóta sincs egységkormány, az országban megvetette a lábát az Iszlám Állam, a politikai vezetés pedig képtelen meggátolni a Közép-Afrikából érkező menekültáradatot.

 

Reuters.com

Nyitókép: Retuers.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!