Két kínai polgári repülőgép sikeresen tesztelte a Dél-kínai-tenger két vitatott hovatartozású zátonyán épült új leszállópályákat – jelentette a kínai média szerdán, egy nappal a hágai székhelyű Állandó Választottbíróság Kínával szemben kedvezőtlen döntésének bejelentése után.

 

A Nansa/Spratly-szigetcsoport két szóban forgó zátonyán a Meicsin (Mischief) és a Csupi (Subi) a leszállópályák jól vizsgáztak – számolt be a kínai állami hírügynökség nem sokkal azután, hogy a hágai székhelyű Állandó Választottbíróságon egy a Fülöp-szigetek által indított eljárás lezárásaként bejelentették, Kína történelmi alapon nem formálhat jogot a dél-kínai-tengeri területekre.

 

A Csupi zátony mindössze 26 kilométerre délnyugatra helyezkedik el a Fülöp-szigetek által felügyelt Thitu szigettől. Kína 2012-ben foglalta el, de a Fülöp-szigetek és Vietnam is igényt tart rá. Csakúgy mint a Meicsi zátonyra, amelyet Kína az 1990-es évek közepén vett birtokba.

 

 hirdetes_810x300  

Peking történelmi alapon igyekszik a területek feletti rendelkezésre jogot formálni. Azt állítja, hogy az 1970-es években „néhány ország” törvénytelenül foglalt el több tucat zátonyt, illetve szigetet, s emiatt keletkeztek a területi viták.

 

A választottbíróság Manila és Peking vitáját érintő kedden kihirdetett döntését Kína nem fogadta el, Hszi Csin-ping kínai államelnök kijelentette, országa visszautasít minden javaslatot, vagy lépést, amely a választottbírósági döntésre alapul.

 

A hágai döntés nyomán a kínai internetet elárasztották a területi vitában érintett országokat kifigurázó karikaturák, a kínai Facebookként is ismert Weibo közösségi oldalon pedig az ítélethirdetés napján közzétett „Dél-kínai-tengeri választottbírósági döntés, kit érdekel?” (South Sea arbitration, who cares?) című zenés felvételt egy nap alatt 3,5 millióan nézték meg.

 

MTI

Nyitókép: chinaaviationdaily.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!