A hétvégén kerül megrendezésre a 31. Magyar Nagydíj a Hungaroringen. A szombati időmérő edzés közel kétórásra sikeredett, a pályát elérő felhőszakadásnak köszönhetően. De végül a Mercedesek így is uralták az időmérőt.

 

Az időmérő kezdetére azaz 14 órára óriási özönvízszerű eső lepte el a mogyoródi pályát. A start így jó néhány percet csúszott, a biztonsági autó körözgetett először a pályán. A versenyigazgatóság ezek után úgy döntött 20 perccel elhalasztja az időmérő edzést.

 

A jelzett időpontban el is indították az időmérő edzést, de egy rövid próbálkozás után mindenkit visszaparancsoltak a bokszba, ugyanis újra eleredt az eső. A rövid szünet után újra próbálkoztak a pilóták, nem sok sikerrel ezúttal Marcus Ericsson törte össze kocsiját a 10-es kanyarban és újra előkerült a piros zászló.

 

 hirdetes_810x300  

Közel egy óra elteltével még mindig az időmérő első szakaszában jártunk amikor újra félbeszakították az edzést. A Williams brazil pilótája Felipe Massa a hármas kanyarból kijövet csúszott a falnak.

 

Az első szakasz végén a Mercedesek átvették a vezetést Rosberg és Hamilton vezérletével, de még mielőtt normál körülmények között véget érhetett volna az első szakasz, újra előkerült a piros zászló. A Manor pilótája Haryanto ugyanott törte össze kocsiját ugyanott, ahol azt Ericsson is tette.

 

XPB_828472_1200px
Alonso jó formában a Mclaren-Hondával

 

A második szakaszban olyannyira javult a pálya állapota, hogy a végén már száraz pályára alkalmas gumik kerültek fel a kocsikra. A nagy kavarodás legnagyobb vesztese a Ferrari pilótája, Kimi Raikkonen lett, aki nem került be a legjobb tízbe. A legnagyobb nyertes viszont a javuló formát mutató Mclaren-Honda spanyol pilótája Fernando Alonso volt, aki a negyedik helyen jutott tovább. A Q2 kiesői között Romain Grosjean, Kvjat, Perez, Räikkönen, Gutierrez és Felipe Nasr voltak megtalálhatóak.

 

A harmadik szakasz már száraz pályán zajlott. Lewis Hamilton a hétvége gyengélkedései után ezúttal talált valamit, és Rosberg előtt zárta az első gyors körös próbálkozását.

 

A brit címvédő az Alonso megpördülése miatt meglengetett sárga zászló miatt nem tudott javítani idején, Rosberg viszont nagyon szerencsésnek tűnt hiszen ő nem vette el a gázt és sikerült javítania a köridején amivel az élre ugrott és megszerezte a pole pozíciót, pályafutása során 26. alkalommal.

 

A Mercedeseket a két Red Bull követte Ricciardo és Verstappen sorrendben. A Ferrari továbbra is gyengélkedik a tavalyi győztes Sebastian Vettel csupán az ötödik helyen végzett.

 

Az időmérő edzés végeredménye:

 

IMG_0419

 

Képek forrása: motorsportal.com

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!