A DAC első hazai mérkőzését játszotta a szlovák élvonalban kedd este. A dunaszerdahelyiek ellenfele Radványi Miklós által irányított Miava csapata volt.

 

A dunaszerdahelyi stadion átépítése miatt a 2016/2017-es szezon első hazai mérkőzését Szencet játszották. A találkozón szép számmal jelentek meg a DAC hívei.

 

A két csapat szakvezetője számára igazán különlegesnek ígérkezett a mérkőzés, hiszen 2010-ben még együtt kezdték az edzősködést.

 

 hirdetes_810x300  

Az első félidő

 

A találkozó első félideje kevés lehetőséget hozott a két csapat kapuja előtt, inkább a középpályán folyt nagy mezőnymunka. Az első hazai lehetőség a 8. percben adódott Luptak előtt, de csúnyán fölé lőtt. A vendégek a 19. percben kerültek helyzetbe, egy beadás után Sládek került a kapu elé, de ő sem tudta góllal befejezni az akciót.

 

Az első félórát követően megélénkült a játék és mindkét oldalon volt gólszerzési lehetőség. Előbb a 36. percben Duga, majd Sabala került ziccerbe, de egyik befejezés sem volt pontos. Az első félidő legnagyobbb helyzetét a Miava puskázta el a 43. percben, Mahcovec egy szabadrúgást követően lőtt mellé nagy ziccerben.

 

A második félidő

 

A második félidőben felpörögtek az események és több DAC helyzet is adódott. A játékrész elején előbb Stepanovsky, majd Vida előtt adódott lehetőség. Az 55. percben Ljubicic nagy helyzetbe került, de nem tudott élni velea, amit a 67. percben a vendégek kihasználtak.

 

Kóňa lövését ugyan hárítani tudta Tofiloski, de hiába, a kipattanót Duga vágta a kapuba. A Miava ezzel elhozta a három pontot Szencről. A DAC továbbra is nyeretlen és a tabella utolsó előtti helyén áll az újonc Eperjes előtt.

 

Edzői értékelések:

 

Németh Krisztián (DAC): „A mérkőzés 80 százalékában a Miava térfelén folyt a játék. Igyekeztünk feltolni a védelmünket, és nyomást gyakorolni az ellenfél játékosaira. Ezen a mérkőzésen döntő szerepe volt a hatékonyságnak. Sajnos Ljubicic a második félidőben kihagyta a száz százalékos helyzetet, ezt követően a Miava tapasztalt csapatként már tartani tudta az eredményt. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy Szencen is valódi hazai környezetet teremtettek számunkra. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy feljavuljon a játékunk.”

 

Radványi Miklós (Miava): „Úgy vélem, tipikus egygólos meccset láthattunk, melyen mi szereztük meg a vezetést, utána pedig sikerült megtartanunk az eredményt. Azt nem mondhatom, hogy szép futballt játszott volna a két csapat, jobbára a két tizenhatos között zajlott a küzdelem. 0:0-ás állásnál Ljubicic kihagyta a helyzetét, ezt követően pedig sikerült a hálóba találnunk, és már nem engedtük helyzetbe kerülni az ellenfelünket, akinek sok sikert kívánok a továbbiakban.”

 

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – Spartak Miava 0:1 (0:0)

 

Gólszerző: Duga (67.)

Sárga lapok: Ostojič (37.)

 

FC DAC: Tofiloski – Štepanovský, Michalík, Kwin, Németh Zs. – Vida (70. Polievka), Ľupták, Ljubicic, Pačinda – Černák (72. Sarr), Šabala (87. Kondrlík)

Myjava: Solnička – Beňo, Pavlík, Ostojič, Machovec – Kóňa – Kukoľ, Marček, Duga (87. Sabler), Kolár – Sládek (62. Brigant)

 

Kép és nyilatkozatok forrása: DAC hivatalos oldala

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!