Baji Balázs bejutott az elődöntőbe 110 méteres gátfutásban a riói olimpia hétfői versenynapján. A 27 éves magyar sűrű esőben, előfutamában 13.52 másodperccel a második helyen ért célba, így biztosan került az elődöntőbe.

A városban hétfőn ragyogó napsütés volt, 30 fok feletti volt a hőmérséklet, estére azonban beborult az ég, feltámadt a szél, és kevéssel az esti program kezdete előtt az eső is rákezdett.

 

A gátasok első előfutama alatt is esett, de a második futam résztvevői – köztük Baji Balázs – szakadó esőben voltak kénytelenek rajthoz állni. Amire a rajtgépbe szólították a sprintereket, a pályán állt a víz, látni sem nagyon lehetett a vízfüggönytől, ami különösen veszélyessé tette az egyébként sem kockázatmentes számot.

 

Az Európa-bajnoki ezüstérmes magyar atlétát viszont a zord körülmények láthatóan nem zökkentették ki, nagyon jól kapott lábra, majd az élen futott egészen az utolsó gátig, amit ugyan letalpalt, de így is másodikként ért célba 13.52 másodperces, a körülményeket nézve parádés eredménnyel. A futamokból az első négy automatikusan továbbjut.

 

 hirdetes_810x300  

Baji Balázs így nyilatkozott miután magabiztosan bekerült az elődöntőbe.

Baji Balázs: Rengetegszer futottam már rossz időben, de ilyen szakadó esőre nem emlékszem

 

A gátasok elődöntőjét és fináléját a keddi versenynapon rendezik. Az elődöntőket magyar idő szerint szerdán 1.40, míg a döntőt 3.45-kor.

 

 

Forrás és nyitókép: m4 sport

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!