A Szlovákiai Tanárok Kezdeményezése nevű szervezet (ISU) sztrájkbizottsága készen áll, hogy szeptember 13-tól a sztrájkkészültségnek véget vetve új típusú sztrájkot indítson.

 

A hétfői sajtótájékoztatón az ISU munkatársa, Vladimír Crmoman kijelentette, hogy a Kezdeményezés ugyanazt követeli, amiért az év elején több mint 15 ezer pedagógus az utcára vonult. Crmoman nem tudta megbecsülni, mennyi oktató kapcsolódna be a mostani sztrájkba.

 

Az ISU egyúttal „teljességgel elégtelennek” nevezte a kormány eddigi lépéseit az oktatásügy „rendszerszintű” változásai kapcsán. Az ISU továbbra is azt követeli, hogy a pedagógusok fizetését idén 140 euróval, jövőre pedig további 90 euróval emeljék.

 

 hirdetes_400x285  

Crmoman elmondta, hogy a kormányprogramban szereplő béremelés mértéke nem felel meg az Európai Bizottság irányelveinek, de az OECD és a hazai oktatásügyi szakintézmények elvárásainak sem.

 

Az ISU képviselői hangsúlyozták, hogy nem csak béremelést követelnek, hanem azt szeretnék, ha a kormány 400 millióval emelné az oktatásúgy költségvetését az iskolák regionális különbségeinek kiegyenlítése érdekében.

 

A sztrájkot a szervezők fokozatosan építenék fel. Szeptember 13-án egyetlen órányi munkabeszüntetést tartanának, 8 nappal később kétórányit, megint nyolc nappal később háromórányit. Amennyiben a negyedik alkalommal sem tudnak egyezségre jutni a kormánnyal, a sztrájkot kiszélesítik.

 

Webnoviny.sk

Nyitókép: Cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!