A következő tíz évben hárommilliárd dollárral támogatja az alapkutatást Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan, hogy a 21. század végére fel lehessen számolni a betegségeket a világon.

 

A Facebook-vezér és felesége szerint:

 

„Az a cél, hogy meggyógyítsunk, megelőzzünk és kezelni tudjunk minden betegséget a következő nyolcvan évben.”

 

 

„Jelenleg csupán négy betegségcsoport okozza a legtöbb halálozást: a rák, a szívbetegségek, a fertőző betegségek és az idegrendszeri betegségek. A megfelelő technológiával mindegyiknél előrehaladást érhetünk el a gyógyításukban”

 

 hirdetes_810x300  

– írta Mark Zuckerberg a Facebookon.

 

A kutatások eredményei minden orvosnak és kutatónak elérhetők lesznek

 

Chan Zuckerberg Initiative (CZI) nevű jótékonysági szervezet 2015 decemberében, a Zuckerbergák kislányának születése alkalmából kezdte meg a működését. A szervezet új programja, a Chan Zuckerberg Science (CZS) tudóscsoportokat és mérnököket mozgósít, hogy olyan új eszközöket hozzanak létre, amelyek elősegíthetik az orvosi alapkutatásokat. A CZS vezetőjévé Cori Bragmann neurobiológust nevezték ki, aki hangsúlyozta, hogy a szervezet által támogatott kutatások eredményei minden orvosnak és kutatónak elérhetők lesznek.

 

A projekt nem bizonyos betegségek meggyógyítására helyezi a hangsúlyt, hanem az alapkutatást támogatja. Egy olyan sejtatlaszt akarnak például létrehozni, amely a test minden sejtjét feltérképezi, ugyanis ez segíthet a kutatóknak különböző típusú gyógyszerek megalkotásában. A programban 600 millió dollár jut egy új San Franciscó-i kutatóközpont, a Biohub alapítására, ahol a Stanford Egyetem és a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) tudósai dolgoznak majd.

 

 

(mti)

Nyitókép: AP/JEFF CHIU

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!