Újabb támadást jelentett be a szíriai hadsereg a lázadók uralta Aleppo keleti része ellen, pár nappal azután, hogy véget ért az egy hetes tűzszünet.

 

A vadászgépek folytatták a légicsapásokat Szíria második legnagyobb városában. A csütörtöki támadásban tucatnyian meghaltak. Az öt éve kezdődött polgárháborúban a szíriai vezetés legfőbb szövetségese Oroszország, amely most is támogatóan nyilatkozott.

 

– Azon dolgozunk, hogy létrejöjjön a tűzszünet. Tárgyalópartnereink részéről voltak olyan javaslatok is, amelyek azt célozták, hogy a szíriai kormány kezdjen egyoldalú lépéseket, de ezt mi ellenezzük, és azt szeretnénk, ha az ellenzék is megtenné a szükséges lépéseket

– mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

 

 hirdetes_810x300  

Az ENSZ Szíriával foglalkozó ülésén nem közeledtek az álláspontok a tűzszünet kérdésében Moszkva és Washington között. Mindkét fél a másik aktív részvétlét hiányolta.

 

– Nem lehetünk mi az egyedüli résztvevők ebben. Oroszország és a szíriai rezsim is részt kell vegyen ebben, különben nem lesz változás. A kérdés most az, hogy maradt-e esély arra, hogy elmozduljunk ebből az állapotból, mert az biztos, hogy ami most van, az nem folytatódhat tovább

– mondta John Kerry amerikai külügyminiszter.

 

Az ENSZ szíriai küldöttje, Staffan de Mistura fájdalmasnak és kiábrándítónak nevezte, hogy a nagyhatalmak továbbra sem tudtak megegyezni a tűzszünet kérdésében, bár az egyeztetéseket várhatóan pénteken is folytatják.

 

hu.euronews.com
kép: CNN

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!