A Szlovák Nemzeti Tanács (NRSR) a mai napon hivatalos honlapján tette közzé, hogy az október 6-7 között Pozsonyban tartandó parlamenti csúcstalálkozó miatt kisebb forgalomkorlátozásokra kell majd számítani a fővárosban.

 

A biztonsági intézkedések része lesz a hivatal szerint minimálisnak számító közúti korlátozás. Az EU-csúccsal ellentétben most nem lesznek az utak lezárva.

 

Az egyes delegációk rendőri kísérettel fognak közlekedni a szokványos forgalomban. A találkozó második napján, tehát 7-én a parlamenti vezetők az Óvárosban fognak ülésezni, a tanácskozás vége előreláthatólag délután 14 órára tehető, tehát a csúcsforgalom idejére.

 

 hirdetes_400x285  

A SzNT irodája azt javasolta az oktatásügyi tárcának, hogy az érintett városrészek iskoláiban a találkozó ideje alatt szüneteljen a tanítás, mivel a szülőknek a forgalom korlátozása miatt nehézkes lenne a gyerekek iskolába szállítása.

 

Október 6-án biztonsági okokból a civilek számára a Pozsonyi vár is zárva lesz.

 

A parlamenti vezetők rendkívüli találkozóját Andrej Danko kezdeményezte, mottója „Ismerjük meg egymást jobban”. A találkozóra 41 külföldi parlamenti delegáció kapott meghívást.

 

Körkép.sk

Nyitókép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!