Szlovákia nemzeti érdeke, hogy jó kereskedelmi kapcsolatokat ápoljon Kínával. Ezért nem helyes, ha a személyes imázs kérdése háttérbe szorítja az ország nemzeti érdekeit.

 

Ezt Robert Fico kormányfő mondta Andrej Kiska és a dalai láma találkozójával kapcsolatban a TA3 hírtelevízió V politike című műsorában.

 

„Sajnálatos, hogy ebbe a helyzetbe a tanácsadói kényszerítették az elnököt”

 

Fico saját elmondása szerint, ami az államfőt illeti, a jó kapcsolat fenntartására törekszik.

 hirdetes_400x285  

 

„De ez a döntés ártott a szlovák-kínai kapcsolatoknak. Én már meg is éreztem”

 

A kormányfő szerint változás állt be a kínaiak Szlovákiával szembeni viselkedésében, amit érezni lehetett például a Közép-Kelet-Európa 16 országa és Kína közötti csúcstalálkozó előkészítésénél.

 

Fico szerint Kiska lépése miatt lehet, hogy egy nagybefektető is hátat fordított Szlovákiának, aki a hazai idegenforgalomba és infrastruktúrába fektetett volna.

 

„(…) Most hirtelen elhallgatott, nem akar velünk kommunikálni”

 

Fico korábbi kijelentéseihez hasonlóan a TA3 műsorában is elmondta, hogy a szlovák kormány az egy Kína elvét teszi magáévá.

 

Az egy Kína-elve azt jelenti, hogy Kína szuverenitása és felségterülete nem megosztható. Elsősorban Tajvannál kerül elő ez az doktrína. A szigetet Peking a saját területéhez tartozónak tekinti, holott önálló kapitalista-politikai rendszer működik benne. Az egy Kína-elv Tajvan szempontjából azt jelenti, hogy a Tajvani kérdés Kína belügye – és nem két önálló ország közti konfliktus.

 

A dalai láma az „egy ország – két rendszer” elvre hivatkozva 2005-ben nyújtott be egy javaslatot a kínai vezetéshez, amiben a makaói és Hong Kong-i (mindkettő kapitalista berendezkedésű, korábban önálló országrész volt) példákból kiindulva kért autonómiát Tibet számára. Peking azzal utasította el a javaslatot, hogy kapitalista rendszer Tibetben sosem volt, így az autonómia nem indokolt.

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!