Az ukránok 30 százaléka készen áll arra, hogy végleg elhagyja hazáját, míg 40 százalékuk néhány évig szeretne külföldön dolgozni – derült ki abból a felmérésből, amelyet a Rejting neves ukrán kutatóintézet végzett.

 

A jobb jövő reményében költöznének külföldre

 

A végleg külföldre költözni vágyók többsége fiatal vagy legfeljebb középkorú, megfelelő anyagi háttérrel rendelkező magasan képzett férfi. Több mint felük azt válaszolta, hogy azért akarnak külföldre költözni, mert máshol jobb életkörülmények között élhetnének, több mint negyven százalékuk gyermekei számára akar jobb jövőt biztosítani, harminc százalékuk pedig Ukrajnában nem talál magának tudásának és képességeinek megfelelő munkát.

 

 hirdetes_810x300  

A megkérdezettek mintegy 40 százaléka viszont csak 1-5 év közötti időtartamra utazna ki külföldre dolgozni, utána vissza kíván térni Ukrajnába, amit a szociológus kedvezőnek nevezett, hiszen eszerint a hosszabb-rövidebb időre távozók nem akarják végleg elhagyni az országot.

 

Még mindig Nyugat-Európa és az USA a célpont

 

A felmérésben részt vevők egyharmada jelenlegi szakmájában szeretne elhelyezkedni külföldön, minden ötödik megkérdezett készen áll átképzésre is. Csaknem 40 százalékuk viszont bármilyen munkát elvállalna.

 
A mostani kutatás nem terjedt ki arra, hogy konkrétan mely országokba szeretnének az ukránok ideiglenes munkavállalás vagy akár végleges letelepedés végett kiutazni. A fő célországok hagyományosan a nyugat-európai államok és az Egyesült Államok, viszont Kanadában már most jelentős lélekszámú ukrán diaszpóra él, továbbá az utóbbi években sok ukrán kapott állandó letelepedési engedélyt Csehországban.

 

Forrás és nyitókép: aktuality.sk/MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!