Síita milíciák saját bevallásuk szerint 46 falvat foglaltak vissza az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől az észak-iraki Moszultól nyugatra eső területeken – mondta el szerdán Ahmad al-Aszadi, a félkatonai alakulatok szóvivője.

 

Az Irán által támogatott síita csapatok részvétele az immár több mint két hete tartó moszuli offenzívában sokakat érzékenyen érint, ezért az iraki kormányerők jelezték, hogy a körülbelül 1,5 milliós nagyvárosba nem fognak bevonulni sem a síita milíciák, sem a kurd harcosok, a pesmergák.

 

Eközben a keleti fronton, Moszul Gogdzsali negyedében folynak a harcok a sáncok mögött rejtőzködő szélsőségesek és az iraki elitcsapatok között. Az iraki hadsereg kedden első alkalommal lépte át Moszul város határát az offenzíva kezdete óta. A DPA információi szerint Gogdzsaliban az épületek többsége megsemmisült.

 

 hirdetes_810x300  

Segélyszervezetek továbbra is arra számítanak, hogy az ostromgyűrű szorosabbra vonásával és a harcok fokozódásával tízezrek hagyják majd el az észak-iraki nagyvárost.

 

Hirado.hu, teraz.sk

Nyitókép: teraz.sk/illusztrációs felvétel

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!