Felelőtlen e-mailjei miatt bűnösnek nevezte demokrata párti riválisát, Hillary Clintont Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai elnökválasztás kampányának utolsó előtti napján. Clinton kampánykörútján viszont Trumpot bírálta, mert gátat kíván szabni az iszlám vallásúak befogadásának az Egyesült Államokban.

 

A két jelölt éjszakába nyúlóan, fáradhatatlanul kampányolt vasárnap, két nappal a választás előtt. Clinton Pennsylvaniából Ohióba, onnan New Hampshire-be utazott, ott zárta a napot. Trump Iowából Minnesotába, onnan Michiganbe ment, majd a pennsylvaniai Pittsburgh melletti Moon Township városkában tartott kampánygyűlést.

 

A republikánus elnökjelölt csupán Michiganben reagált a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának újabb levelére, amelyben James Comey az amerikai kongresszus tagjaival tudatta, hogy az FBI fenntartja júliusban hozott döntését, és nem javasol vádemelést Clinton ellen, mert külügyminisztersége idején részben a magánszerveréről lebonyolított internetes levelezése nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon.

 

 hirdetes_810x300  

Egyesek szerint a magánszerver használata is hozzájárult a Bengázi elleni 2012-es terrortámadáshoz, amelyben Christopher Stevens, az USA líbiai nagykövete is életét vesztette.

 

Velejéig csaló rendszer és befogadó Amerika

 

Trump kijelentette, hogy szerinte Hillary Clintont „a velejéig csaló rendszer védelmezi”. Leszögezte: „Hillary Clinton bűnös. Ő tudja ezt. Az FBI tudja ezt. Az emberek tudják ezt. Most az amerikai népen a sor, hogy november 8-án az urnáknál igazságot szolgáltasson.”

 

Trump emellett mindenütt új munkahelyeket ígért, és Hillary Clintont, valamint férje, Bill Clinton korábbi elnökségét azzal vádolta, hogy elősegítették a munkahelyek kiszervezését külföldre, elsősorban Kínába és Mexikóba.

 

Hillary Clinton vasárnap arról beszélt, hogy olyan Amerikát szeretne, ahol mindenkinek helye van, s ahol mindenkit befogadnak. „Tudom, hogy ezen a mostani választáson sok elkeseredettség, sőt düh is a felszínre tört. Látom, hallom, jómagam is alanya vagyok ennek. Csak hát a düh nem terv a jövőre. Dühből nem születnek új munkahelyek” – fogalmazott.

 

Pattanásig feszített választási hajrá

 

Vasárnap mindkét elnökjelölt kampánycsapata új televíziós reklámokkal rukkolt elő, ezeket hétfőtől mutatják be a televíziókban. A demokraták republikánus veteránok interjúiból készített filmjében volt katonák azt mondják, hogy nem szavaznak Trumpra, elsősorban a nőkre tett kijelentései miatt.

 

A republikánus kampánycsapat a reklámban Clintont a „kudarcos és korrupt politikai elithez” és a „globális speciális érdekekhez” köti. A képeken – mint azt a New York-i központú Zsidó Távirati Iroda (JTA) jelentette – mások mellett Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember, Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs bankház elnöke, és Janet Yellen, a központi bank szerepét betöltő Fed vezetője látható.

 

A republikánusok filmjét a Rágalmazásellenes Liga még vasárnap este közleményben bírálta, szerinte antiszemita felhangjai miatt.

 

MTI, Körkép.sk

Nyitókép: northenstar.com.eu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!