Megtartotta sajtótájékoztatóját a svéd válogatott szövetségi kapitánya. Janne Andersson nem tudja, pontosan mire számítson a magyarok ellen, de győzni szeretne.

 

Tudjuk, hogy a magyar válogatott átalakult az Európa-bajnokság óta, ráadásul az Andorra elleni vb-selejtezőhöz képest egy teljesen új csapattal fogunk találkozni, amelyben több lesz a számunkra ismeretlen játékos, így nem igazán tudom, mire számítsak a pályán. Ezzel egy időben annyit elárulhatok: magam is több helyen változtatok majd a Franciaország ellen pályára lépett csapatomon. A magyar és a svéd válogatott sok mérkőzést játszott egymással, legszívesebben egy 3–3-as találkozóra emlékszem vissza még 1973-ból. Akkor még iskolás voltam, nagy élmény volt számomra a gólzáporos meccs. Hasonló gólesőre nem számítok kedden, de szeretnénk győztesen elhagyni a pályát

nyilatkozta Janne Andersson a sajtótájékoztatón.

 

A búcsúzók, forrás: mlsz.hu
A búcsúzók, forrás: mlsz.hu

 

A játékosok képviseletében a csapatkapitány Andreas Granqvist állt a sajtó rendelkezésére.

 hirdetes_400x285  

 

Csupa kellemes emlékem van a magyar válogatottról, részben az eredmények, részben pedig a mérkőzések miatt, mindig sportszerű csatákat vívunk. Tudjuk, hogy ez Juhász Roland és Király Gábor búcsúmeccse – rá a mackónadrág miatt külön is emlékszünk –, de nem szeretnénk asszisztálni az ünnepléshez. Fiatal és erős csapatunk van, magabiztosak vagyunk, nem szeretnénk az utolsó percre hagyni a döntést, nyerni jöttünk Budapestre

jelentette ki a csapatkapitány.

 

A svéd válogatott Franciaországból érkezik az összecsapásra, november 11-én 2–1-es vereséget szenvedtek a házigazdáktól a vb-selejtezők negyedik körében. Akkor a válogatott az Olsen – Lindelöf, Granqvist, Augustinsson, Ekdal, Forsberg, Guidetti, Johansson, Krafth, Toivonen, Durmaz összeállításban lépett pályára.

 

A találkozó magyar szempontból nemcsak a felkészülés, és a fiatalok kipróbálása miatt fontos, ezen az összecsapáson lép pályára utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is.

 

mlsz.hu

Nyitókép: mlsz.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!