A 2017. évi állami költségvetést viszonylag gyorsan, különösebb vita nélkül fogadta el a pozsonyi törvényhozás. Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai elnöke értékelte a  költségvetést:

 

„Az állami költségvetés bevételi oldalát 15,4 milliárd euróban határozták meg, a kiadási oldalt 17,5 milliárdban, vagyis a hiány több mint kétmilliárdos lesz. A pénzügyi tárca vezetője felettébb optimista, jövőre a gazdaság hihetetlenül kedvező alakulását várja. Emiatt jövendöli 2018-ra és 2019-re a komoly fordulatot, ami az államháztartás dinamikáját illeti. 2019-re pedig az áttörést, ami szerinte a hiánygazdálkodás megszűnését hozhatja. Szlovákiában még sohasem zárt többlettel az államháztartás, emiatt vagyok nála sokkal óvatosabb.”

 

„Az egyik rizikófaktort abban látom, hogy továbbra is növekednek a munkavállalók adó- és járulékterhei. A jogi személyek jövedelmi adókulcsa ugyan 1 százalékponttal csökken és a kisiparosok adóalapjából leírható átalányköltségek érezhetőn növekednek, ám a teljes lakosságra vonatkozóan bevezetik a biztosításokat terhelő 8 százalékos adókulcsot, valamint a jogi személyek tulajdonosait érintő 7 százalékos osztalékadót.  A másik kockázati tényező, hogy környezetemben – egy-két kivételtől eltekintve – a kis és közepes vállalkozók, a pénzügyminiszterrel ellentétben, igen borúlátók a jövőt illetően. „

 

 hirdetes_810x300  

„A pénzügyi tárca optimista forgatókönyvét szem előtt tartva, jövőre a foglalkoztatottság 1,5 százalékkal nő, 24 ezer új munkahely jöhet létre. A munkanélküliség statisztikai mutatója 8,5 százalékra csökken, a bruttó átlagbér túlszárnyalja a 940 eurót.”

 

 

„A felvázolt adatok kedvezőek, ám csupán akkor tarthatók, ha a makrogazdasági folyamatok a pénzügyi tárca felettébb optimista előrejelzése szerint alakulnak. Amennyiben fordulat áll be – például a Brexit erőteljesebb hatása miatt a szlovákiai kivitelre -, akkor borul minden, a rózsaszín számok beszürkülnek, 2019-ben pedig nem lesz államháztartási többlet. Bárcsak ne lenne igazam!”

 

Körkép.sk sajtóhír
borítókép: mkp.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!