Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, míg Bernek Péter egy bronzérmet nyert az úszók rövidpályás világbajnokságának keddi nyitónapján a kanadai Windsorban.

 

Az esti döntők nyitányán állt rajtkőre Bernek Péter, aki címvédőként a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba. A 24 éves magyar versenyző féltávnál a harmadik helyen állt, tartotta a lépést az élen lévőkkel. A hajrában már biztos volt, hogy Bernek csak a harmadik helyért harcolhat, ezt a pozícióját azonban remekül tartotta, s rögtön a világbajnokság első döntőjében – 3:37.65 perces idővel – megszerezte a magyar küldöttség első érmét.

 

Ezt követően Hosszú Katinka a 200 méter gyors fináléjában – melyre a legjobb idővel kvalifikált – az első hossz után jelentős előnyre tett szert, s szinte az utolsó hosszig úgy tűnt, győzelemmel kezd, azonban szám korábbi nagymedencés olimpia- és világbajnoka, az olasz Federica Pellegrini hatalmas hajrával megelőzte őt. Hosszú végül 1:52.28 perces idővel csapott célba.

 

 hirdetes_810x300  

400 méter vegyesen Hosszú egyértelműen favoritként, világcsúcstartóként állt rajtkőre. Négy hossz pillangó után közel két másodperc előnyre tett szert, hát után pedig szinte megduplázta ezt. Az utolsó száz méter előtt közel fél medencére volt a többiektől, így a tőle megszokott hatalmas előnnyel, 4:21.67 perces idővel ért célba. Hosszú ezzel pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki címét szerezte.

 

MTI
kép: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!