Hiába tiltakoztak a bíborosok, mégis megnyílt és szombat óta üzemel az első McDonald’s gyorsétterem a Vatikán és a Szent Péter tér tőszomszédságában, egy, a Vatikán tulajdonában lévő és több bíboros által lakott épülettömben.

 

A Róma szívébe tervezett gyorsbüfé egyik legádázabb ellenzője Elio Sgreccia bíboros volt, aki kijelentette, hogy a McDonald’s menüje idegen a római gasztronómiai hagyományoktól és nem éppen egészséges. A kardinális azt mondta, hogy a Borgo Pio utcában lévő ingatlant inkább a szükséget szenvedők rendelkezésére kellene bocsátani.

 

A multinacionális étteremlánc közleményében hangoztatta, hogy noha az étterem vatikáni ingatlanban helyezkedik el, az egy nagy forgalmú turisztikai övezetet szolgál ki. Hangsúlyozták azt is, hogy a vendéglő kialakításakor más olaszországi műemléki helyszínekhez hasonlóan itt is teljes mértékben tekintettel voltak a történelmi környezetre.

 

 hirdetes_810x300  

A La Repubblica című lap úgy tudja, hogy a Vatikán vagyonkezelő szervezete (APSA) havi 30 ezer euróért adja bérbe az üzlethelyiséget az étteremláncnak.

 

MTI

Nyitókép: cathnews.co.nz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!