Japán öregedéstudományi társaságok azt javasolják, hogy ne 65, hanem 75 éves kortól számítsanak öregnek az emberek, tekintettel arra, hogy egyre több idősebb ember őrzi meg szellemi és fizikai aktivitását 65 éves kora után is.

 

A Japán Gerontológiai Társaság és a Japán Geriátriai Társaság szerint a 65–74 éves embereket „félöregként” kellene meghatározni, a 90 éven felülieket pedig szuperöregként. A 65–74 éves korosztály átsorolása aktív társas életet élő és a társadalomnak támaszt nyújtó réteggé „eleven és virágzó időstársadalmat hozna létre”.

 

Idősek egészségügyi adatait elemezve a gerontológiai társaság arra a következtetésre jutott, hogy évről évre javul Japánban egy-egy idősebb korosztály átlagos szellemi és fizikai teljesítőképessége, például egyre többeknek megmaradnak a fogai, és csökken azoknak a hányada, akik tartósan ellátásra szorulnak.

 

A gerontológiai társaság szerint a 65–74 éves korosztály legtöbb tagja még aktívan részt vesz a társadalom életében, és a lakosság gyors elöregedésére tekintettel fontos lenne olyan környezetet teremteni, amelyben az idősebbek dolgozhatnak, és részt vehetnek önkéntes tevékenységekben.

 hirdetes_810x300  

 

Az időskorral foglalkozó társaságok emlékeztetnek, hogy a miniszterelnöki hivatal egy felmérésében a közvélemény többsége is ellenezte, hogy már 65 éves kortól idősként határozzák meg az embereket. A legtöbben úgy vélik, hogy a férfiakat csak 70, a nőket pedig 75 éves kortól kellene idősnek tartani.

 

MTI

Nyitókép: Tokiotours – WordPress.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!