Az internet egyik nagyjának számító Yahoo megszűnik létezni – legalábbis jelenlegi nevén és formájában. Sorsát az pecsételte meg, hogy elnök-vezérigazgatója, Marris Mayer, aki a világ 10 legbefolyásosabb hölgyeinek egyike, lemondott tisztségéről.

 

Az internetes cégóriást megvásárolta a Verizon Communications telekommunikációs operátor – potom 4,38 milliárd eurónak megfelelő amerikai dollárért. A változás érinti a Yahoo e-mail-fiókjait, digitális reklám-szolgáltatásait és internetes sajtótevékenységét is.

 

Nem képezte az adásvétel részét a Yahoo 15 százalékos tulajdonrésze az Alibaba Group internetes üzletben, illetve a Yahoo Japan 35,5 százalékos tulajdonrésze sem. Ezek a „maradványok” képezik egy új vállalat alapját, amit Altabának fognak nevezni.

 

 hirdetes_810x300  

Öten a régi vezetésből

 

Az új vállalat vezetőségében a Yahooból csak öten kaptak helyet, a többiek lemondtak. A volt vezérigazgató Mayert a világ „Google girl”-ként ismeri, mert a Google egyik alapítója is volt, ő tervezte például a világ legtöbbet használt internetes keresőjének kezdőlapját.

 

A Yahoo tavaly szeptemberben jelentette be, hogy egy 2014-es hackertámadás során legkevesebb 500 millió felhasználó adatait szerezték meg ismeretlen tettesek, decemberben pedig azt is elismerték, hogy 2013-ban 1 milliárd ügyfelük adatát lopták el.

 

A Yahoo egykor a világ egyik vezető internetes keresője, e-mail-szolgáltatója volt, de már hosszú ideje komoly problémákkal küzd. 2015 februárjától 2016 februárjáig például 30 százalékot esett részvényárfolyama.

 

HNonline.sk

Nyitókép: USAtoday.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!