Ahogy a RegioJet magán-vasúttársaság vezetője Radim Jančura megjósolta, kudarccal végződött a közlekedésügyi miniszterrel folytatott tárgyalás a Pozsony-Kassa vonalról. Korábban a SME napilapnak adott interjújában arról beszélt, hogy nem sok esélyt lát a kiegyezésre, mert a közlekedésügyi minisztériumban nem Érsek Árpád (Most-Híd) miniszter dönt.

 

A sárga vonatok január 31-ig eltűnnek a Pozsony-Kassa vonalról. A RegioJet azután hozta meg ezt a döntést, hogy a kormány Andrej Danko (SNS) házelnök javaslatára újraindította az állami IC vonatokat Pozsony és Kassa között. Érsek Árpád (Most-Híd) találkozóra hívta a RegioJet vezetőjét, mert szerinte korai volt a vállalat döntése.

 

Az állam ingyenes utazást biztosít a Szlovák Államvasút vonatjain a nyugdíjasoknak és a diákoknak. Az állami IC járatokat 2015 év végén azért állították le, mert veszteségesen működtek. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Danko már választási kampányában is komoly teret szentelt RegioJet-ellenességének – „Gyűlölöm a RegioJet sárga vonatait”, mondta többször is az SNS vezére.

 

 hirdetes_810x300  

„A helyzet nem változott”

 

Az Érsekkel folytatott találkozó eredménytelenségéről a RegioJet szóvivője, Aleš Ondrůj tájékoztatta a nyilvánosságot:

 

„A helyzet semmit sem változott. Nincs realitása, hogy teljesítsék feltételeinket, így január 31-én távozunk a Pozsony-Kassa vonalról. Nagyon sajnáljuk.”

 

Érsek szerint az államnak biztosítania kell az embereknek a lehetőséget, hogy Pozsony és Kassa között ugyanolyan formában utazhassanak, mint eddig.

 

HNonline.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!