Az illegális bevándorlók számának csökkentése érdekében az osztrák-szlovák határ ellenőrzését szorgalmazza Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter – közölte a Die Presse című osztrák lap csütörtökön. A miniszter indoklása szerint az embercsempészek az utóbbi időben jellemzően a osztrák-szlovák határszakaszon áthaladó útvonalat választják ki arra, hogy a menekülteket Ausztriába szállítsák.

 

Jelenleg Ausztria a magyar, a szlovén és az olasz határszakaszon végez ellenőrzést. Doskozil szerint a kibővített határellenőrzés miatt a rendőrség és a katonaság bevethető állományának bővítésére van szükség. Terve alapján az osztrák-szlovák határon áthaladó vonatokat katonák ellenőriznék, hiszen egyre többen akarnak vonattal Ausztriába jutni. A tárcavezető mintegy száz katonát ajánlott fel ezen feladatok ellátására.

 

A kormány tavalyi döntése értelmében 2016-ban 37 500, 2017-ben 35 ezer, 2018-ban 30 ezer, 2019-ben pedig 25 ezer menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. A belügyminisztérium hivatalos közlése szerint 2016-ban több mint 36 ezer menedékkérelmi eljárás kezdődött el Ausztriában, vagyis a felső korlát 96 százaléka.

 

 hirdetes_810x300  

A védelmi miniszter szerint a lakosság számarányához viszonyítva „nagyon sok” a tavaly indult menedékkérelmi eljárások száma. Közlése szerint már az idei év első két hetében is mintegy nyolcszáz kérelmi igény érkezett be az osztrák hatóságokhoz. A szociáldemokrata miniszter azt is javasolta, hogy szorgalmazzák a menekültek önkéntes kiutazását. Eszerint akiknek elutasították a menedékkérelmét, azokat olyan központokban helyeznék el, ahol a származási országukba történő visszatéréshez szükséges információkat megkapják.

 

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter javaslata szerint havi korlátokat vezetnének be a menedékkérelmi eljárásokat illetően. Médiaértesülések szerint tíz napon belül a védelmi és a belügyminiszter bemutat egy közös tervet, amely a menekültek számának csökkentéséhez szükséges intézkedéseket tartalmazza. Ebben várhatóan a kiegészítő határvédelemről lesz szó és arról, hogy miképpen lehetne több menekültet visszaküldeni a származási országába.

 

MTI
kép: diepresse.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!