Gútán ma a helyi képviselő testület ülésén döntenek két magyar alapiskola összevonásáról. A Magyar Közösség Pártja országos vezetése a délelőtti órákban nyilatkozatot adott ki, melyben leszögezik, elvárják, hogy a helyi párttagok az MKP álláspontját képviseljék az ügyben, azaz: „a felvidéki magyar közösségnek minden magyar iskolára szüksége van”.

 

Kiss Beáta, az MKP oktatáspolitikai alelnöke által aláírt nyilatkozat tehát teljesen ellentétes álláspontot képvisel, mint amelyre egyes helyi MKP-s politikusok, maga a polgármester, Horváth Árpád, Koczkás Beáta alpolgármester, Viola Miklós, az MKP helyi elnöke, az ügyben érintett iskolaigazgató, Madarász Róbert, illetve társaik készülnek.

 

Az ügy hátteréről itt írtunk bővebben.

 

 hirdetes_400x285  

Az MKP nyilatkozata:

 

Minden magyar iskolára szükségünk van

 

Az MKP számára minden magyar iskola fontos, különösen igaz ez olyan településeken, ahol az egyetlen magyar iskola bezárása egyben a magyar nyelvű oktatás megszűnését is jelenti. A gútai önkormányzati iskolák esete szerencsére nem ilyen, mindazonáltal ismét csak megerősíti azt az általunk korábban is hangsúlyozott tényt, hogy a kötelező osztálylétszámok alóli kivétel önmagában nem jelent megoldást a nemzetiségi iskolák számára. Az iskolák alulfinanszírozása továbbra is intézményi összevonásokra, rosszabb esetben bezárásokra kényszeríti az önkormányzatokat.

 

Az MKP számára elfogadhatatlan, hogy olyan városban is hasonló lépésre kényszerülnek – készülnek, ahol ez még gazdaságilag és létszámban sem indokolt. A gútai fenntartó az egyik, veszélyhelyzetben lévő iskola minőségi, színvonalbeli, gazdasági megújulását látja a két iskola összevonásában, azaz egy nagy iskola – oktatási központ létrehozásában. Ezzel több felvidéki oktatási szakember sokszor elmondott véleményét követik. Meggyőződésünk azonban, hogy ezzel a precedenssel olyan lavina indulhat el, amely számos egyéb, különösen a peremvidéken vagy szórványban működő iskola sorsát is eldöntheti. Sok önkormányzat ugyanis erőn felüli kitartással és elszántsággal tart fenn kisiskolákat, ezek jövője nagyban a tömbben tanúsított magatartáson is múlik.

 

Külső – de távolról sem közömbös – szemlélőként látható, hogy az esetleges gútai iskola-összevonás kérdését a helyi közvélemény felé nem kommunikálták megfelelően. Jelenleg már inkább személyes indulatok feszülnek egymásnak észérvek helyett, ilyen helyzetben hiba lenne egy intézmény létéről vagy nem létéről dönteni. Úgy véljük, semmiféle külső nyomás nem szolgálja a helyi közösség érdekét. A helyi önkormányzat visel minden felelősséget, a döntést is nekik kell meghozniuk, de azt előbb megfelelően elő kell készíteni.

 

Amennyiben az önkormányzat mégis ma kíván határozni az intézmény sorsa felől, kérjük, tartsák szem előtt egész nemzetrészünk érdekeit, iskolamentő és megtartó törekvéseinket. Képviselőinktől elvárjuk, hogy a Magyar Közösség Pártja álláspontját képviseljék: a felvidéki magyar közösségnek minden magyar iskolára szüksége van.

 

Kiss Beáta, az MKP oktatáspolitikai alelnöke

 

Pozsony, 2017. január 30.

 

Nyitókép: Felvidék.ma (Szalai Erika)

 

További ajánlott írások:

 

Gútai iskolabezárás: Helyi magyar dilettantizmusaink és az országos ambíciók

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!