Anton Hrnko, az SNS képviselője továbbra sem fizeti be azt a bírságot, amelyet a januári közúti szabálysértéséért róttak ki rá, s melynek következtében a jogosítványát is elvették. Hrnko olyan szakvéleményt dolgoztatott ki, amely felmentette hibái alól. A jogosítványát pedig szép csendben visszakapta.

 

Még Hrnkónak állt feljebb!

 

Anton Hrnkót Pozsonyban, az autópályán állították meg a rendőrök, az elsőbbségadás elmulasztása miatt elvették a jogosítványát, valamint 150 euróra bírságolták, amit később 100 euróra csökkentettek.

 

 hirdetes_400x285  

A nemzetiek képviselője fellebbezést nyújtott be, ugyanis állítása szerint nem ő, hanem a rendőrök hibáztak. Hrnko szerint azzal, hogy a járőrök nyomták őt hátulról, arra kényszerítették, hogy átsoroljon a jobb sávba, aminek következtében képtelen volt előnyt adni az ott haladó autónak.

 

Hrnko szervezetében nem találtak alkoholt, ám az ellenőrzés kemény szitkozódásba torkollott. „Az alkoholteszt botrányos volt. A harmadik sikertelen próbálkozás után már olyan szavakat használtam, amiket nem kellett volna” – ismerte be Hrnko, aki az eset után Tibor Gašparnál, az országos rendőrfőkapitánynál tett panaszt.

 

Felhívtam az országos rendőrfőkapitányt és szóvá tettem neki, hogy milyen stílusban beszéltek velem a rendőrök“ – mondta Hrnko, aki azóta már újra vezethet.

 

Forrás: čas.sk

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!