A Speciális Büntetőbíróság kijelölte a tárgyalás időpontját a „faliújságtender”-üggyel kapcsolatban. A botrányban a Szlovák Nemzeti Párt két minisztere is érintett, március 1-jén állhatnak bíróság elé – tájékoztatott a TASR hírügynökség.

 

“A Speciális Főügyészség ügyésze 2016.10.19-én a Speciális Büntetőbíróságon tett vádemelést öt ember ellen, ők pedig Marián J., Igor Š., Radoslav B., Tomáš L. és Zdenko K.”

 

-nyilatkozta akkor Jana Tökölyová szóvivő . A gyanúsított Marián J. elleni vádemelést súlyos sikkasztás, más tulajdonának igazgatása során történt kötelezettségszegés,  hatalommal való visszaélés és közbeszerzési csalás alapos gyanúja indokolta.

 

Igor Š., Radoslav B., Tomáš L. és Zdenko K. esetében is már megtörtént a vádemelés közbeszerzési eljárás során történő visszaélés miatt.

 hirdetes_810x300  

 

A nagy port kavart botrány még 2007-ben történt. Az akkori építésügyi minisztérium a pályázati tendereket csak a minisztérium lezárt folyosóján található faliújságra helyezte ki. Az értékes megrendeléseket pedig egy olyan konzorcium szerezte meg, amely tudott a versenypályázatról. A botrányba akkor az SNS két minisztere is belebukott, a vádlott Marián J. és utódja, Igor Š. is.

 

Teraz.sk / Körkép.sk
kép: teraz.sk / TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!