Donald Trump amerikai elnök szerint a kiszivárogtatások és a tiltakozó akciók hátterében elődje, Barack Obama áll.

 

Trump erről a Fox televíziónak adott interjújában beszélt kedden, néhány órával a kongresszus két háza előtt elmondandó beszéde előtt.

 

A republikánusokhoz közel álló Fox televízió riportere kérdezett rá arra: nem gondolja-e az elnök, hogy a kormányzati kiszivárogtatások és a republikánus politikusok lakossági fórumain tapasztalt tiltakozások hátterében Barack Obama volt elnök áll-e, mire Donald Trump határozott igennel válaszolt. Az elnök szó szerint kijelentette:

 

 hirdetes_810x300  

„azt gondolom, hogy Obama van a háttérben. Azt is gondolom, hogy ez politika. Ez így működik”.

 

„Soha nem tudni, hogy mi történik a színfalak mögött” – fogalmazott Trump, de hozzátette, hogy szerinte biztos, hogy Obama, illetve az ő emberei vannak a háttérben. Hangsúlyozta, hogy ezek a kiszivárogtatások nagy kárt okoznak a nemzetbiztonságnak, egyúttal leszögezte: tudja, hogy a politika ilyen, ezért arra számít, hogy a kiszivárogtatások folytatódnak.

 

A CNN hírtelevízió az interjúval kapcsolatban megkereste a volt elnök, Barack Obama irodáját, amely azonban egyelőre nem kommentálta Donald Trump megjegyzéseit.

 

A televízió szeriint több szervezet segít a civileknek a lakossági fórumokon történő részvételben és tiltakozásokban. A CNN megemlítette a Soros György által támogatott MoveOn.org szervezetet, valamint az Organizing for Action nevű szervezetet. Ez utóbbiról a megjegyezte: Obama kampánycsapatának munkatársai hozták létre, és 14 profi szervező is van köztük, akik  arra tanítják a helyi aktivistákat, hogyan juttassák hatékonyan kifejezésre a Trump-kormányzat politkájával szembeni ellenállásukat.

 

 

MTI

Nyitókép: BBC

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!