Michael Phelps úgy gondolja, soha nem vett részt olyan nemzetközi viadalon, ahol a többi pályán a mellette úszók közül mindenki tiszta lett volna.

 

Kevés a tiszta sportoló

 

A huszonháromszoros olimpiai bajnok úszó a washingtoni képviselőházban járt, ahol arról próbálta meggyőzni a törvényhozókat, hogy többet kellene beletenni a doppingellenes küzdelembe.

 

 hirdetes_810x300  

„Nem hiszem, hogy rajthoz álltam olyan nemzetközi versenyen, ahol a pálya maradék része tiszta lett volna. Nemzetközi szinten mindig használtak tiltott szert, és valószínűleg most is használnak” –  nyilatkozta Phelps.
Minden idők legeredményesebb olimpikonja hozzátette: néhány versenyzőről gyanította, hogy csal, és később ez be is bizonyosodott. Egy alkalommal ő is megbukott, hiszen 2009-ben lefényképezték, amint marihuánát fogyasztott.

 

Phelps elárulta, hogy 13 alkalommal ellenőrizték a 2016-os riói olimpia előtt, sokszor rajtaütésszerűen. Ezzel szemben volt 1913 olyan sportoló, akit egyetlen egyszer sem ellenőriztek, annak ellenére, hogy magas kockázatú sportágban versenyeztek.

 

Forrás: mirror.co.uk/m4sport.hu

Nyitókép: AP

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!