A Környezetvédelmi Minisztérium a választások után már kétszer törölte, majd pedig újra kiírta a hulladékgazdálkodáshoz készítendő információs rendszer versenypályázatát. A rendszer célja, hogy részletes információink legyenek arról, ki, mikor és mennyi hulladékot termel, gyűjt össze, dolgoz fel, vagy éppen újrahasznosít.

 

Solymos László (Most-Híd) tárcavezető megígérte, hogy az új rendszer csökkenti az adminisztrációs terheket és spórol a közforrásokkal. Elméletileg három éven belül kellene elkészülnie az új rendszernek, amelyet állítása szerint az új, hulladékgazdálkodásról szóló törvény is megkövetel.

 

Ötször drágább, mint korábban tervezték

 

 hirdetes_810x300  

Amikor a minisztérium február közepén új közbeszerzési eljárásba kezdett, a megrendelés feltételezett árát 15,4 millió euróban állapították meg (ÁFA-nélkül). Ez ötször magasabb ár, mint amit elődje Vladimír Blažíček korábbi projektfelelős tervezett 2013-ban. Akkor a költségeket 2,5 – 3 millió euróra becsülték.

 

A minisztérium az árnövekedést azzal magyarázza, hogy változott a megrendelés tárgya, a jelenlegi rendszerre ugyanis nagyobb mértékű integrációt terveznek. Mivel a projekt értéke meghaladja a 10 millió eurót, ezért a tervezetet a pénzügyminisztérium Érték a pénzért (Hodnota za peniate) csoportja is átvizsgálja.

 

Denník N
kép: topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!