Egyre kevesebb az érdeklődő a megpályázható iskola igazgatói állások iránt, figyelmeztetett Viera Kalmárová főtanfelügyelő a parlament oktatási bizottságának ülésén. Szerinte a szakközépiskolákban a legrosszabb a helyzet.

 

Kalmárová beszélt a pályázókkal, akik több dolog miatt is panaszkodtak. Szerintük nagyon sokáig tart és összetett a döntéshozatal, és a feltételek sem ideálisak. A második gond az, hogy sokak szerint az igazgatói székeket már jelentkezés előtt szétosztják, ami csökkenti az érdeklődők számát.

 

A tanfelügyelő szerint az igazgatói állás rendkívül nehéz és megterhelő, rengeteg munkát igényel. A szakközépiskolák esetében különösen rossz a helyzet, azok ugyanis kis vállalkozásként működnek, gazdasági tevékenységet is folytatnak, elméleti és gyakorlati tudást adnak. Az összetett feladatok irányításához pedig komoly menedzserre van szükség.

 

 hirdetes_400x285  

A parlament márciusi ülésén szóba kerül a pedagógiai és szakmai alkalmazottakról szóló törvény SaS-es módosítása is, amely az iskolaigazgatók számára is újításokat hozhat. Ha elfogadják a változtatást, akkor már nem lesznek kötelesek tanítani és teljes erőbedobással a munkájukra koncentrálhatnak.

 

SME/Körkép.sk
kép: banm.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!