A Fehér Ház szóvivője, Sean Spicer hétfőn kitartott amellett, hogy Donald Trumpot és munkatársait a korábbi elnök, a demokrata párti Barack Obama a választási kampány idején lehallgattatta.

 

Szokásos napi sajtóértekezletén Spicer a többi között azt hangsúlyozta, hogy „semmi sem változott”, vagyis Donald Trump változatlanul úgy gondolja, hogy Obama korábbi elnök lehallgattatta őt és a kampánycsapatát.

 

A sajtóértekezletet Spicer akkor tartotta, amikor James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója Mike Rogers admirálissal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) vezetőjével együtt még a több mint hatórás kongresszusi meghallgatáson vett részt, és azt erősítették meg, hogy sem az FBI, sem az igazságügyi minisztérium nem talált bizonyítékokat a lehallgatásra. Rogers leszögezte, az amerikai hírszerzés nem kérte fel a brit elektronikus figyelő szolgálatot arra, hogy az ő eszközeikkel hallgassák le Trumpot.

 

 hirdetes_400x285  

Sean Spicer azzal reagált a kongresszusi meghallgatás első napján elhangzottakra: „még rengeteg információ vár megvitatásra”.

 

MTI

 

Nyitókép: BBC

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!