Az eddig is kormányzó jobbközép GERB párt nyerte a bulgáriai előrehozott parlamenti választásokat, de 33 százalékos eredménye miatt koalíciós partnert kell keresnie. A vasárnapi szavazáson második helyre került szocialisták 28 százalékot értek el. Rajtuk kívül még három párt szerezte meg a parlamentbe kerüléshez szükséges támogatottságot.

 

„Januárban félévre átvesszük az Európai Unió soros elnöki tisztét” – emlékeztetett a nyertes GERB párt vezetője, aki szerint addigra stabil kormányt kell alakítani, felelős ellenzékkel. Ez nem lesz egyszerű, de össze kell fognia a nemzetnek – mondta Bojko Boriszov.

 

Nemcsak ez az egyetlen kihívás a majdani kormányalakítók előtt. Az euronews helyszíni tudósítója arra utalt, hogy az egyezkedésnek fontos kérdése lesz a Bulgáriát képviselő új európai uniós biztos kiválasztása is. Ennek a májusi határideje is sürget.

 

 hirdetes_810x300  

A tárgyalások hónapokig is elhúzódhatnak. A választásokon másodikként befutó bolgár Szocialista Párt vezetője kizárta egy nagykoalíció lehetőségét. Tíz évvel az európai uniós csatlakozás után a bulgáriai választás az ország hűségének a tesztje is volt. A győztes jobbközép Brüsszel felé húz, míg az alulmaradt szocialisták az Oroszországhoz fűződő történelmi és kulturális szálakkal kampányoltak.

 

Euronews
kép: MTI/EPA/Georgi Licovszki

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!