František Gaulieder volt HZDS-es képviselő halálának ügyében a rendőrség gyilkosság és a személy szabadság megsértése miatt is nyomoz. Az Aktuality.sk-nak ezt a nyitrai rendőrség szóvivője,  Božena Bruchterová erősítette meg.

 

Bruchterová a folyamatban levő nyomozás miatt nem árulhatott el többet, de megjegyezte, hogy az ilyenkor szokványos menetrend szerint járnak el.  Az egykori parlamenti képviselőt Tornóc közelében (Vágsellyei járás) gázolta el a vonat.

 

A tragédiával kapcsolatban több elmélet is felmerül, melyek szerint öngyilkosságról, vagy gyilkosságról is szó lehet. Igor Matovič parlamenti képviselő egy korábbi Facebook-bejegyzésében meg is említette, hogy találkozott a galántai városi képviselővel, aki elmondta, hogy folyamatosan fenyegetik és zaklatják. Milan Žitný újságíró és elemző is sokat beszélt Gauliederrel, a leggyakoribb témák állítása szerint politikai és a rendőri vezetés által elkövetett szörnyűségek voltak.

 

 hirdetes_400x285  

Visszavont mandátum

 

Gaulieder HZDS-es parlamenti képviselő volt a ’90-es években, majd 1996-ban már mint függetlentől vonták meg tőle képviselői mandátumát, arra hivatkozva, hogy az akkori házelnöknek, Ivan Gašparovičnak küldte el lemondását levélben. Gaulieder ezt tagadta, és bíróság elé vitte az ügyet. Az Európai Emberjogi Bíróság döntése értelmében a szlovák államnak 30 ezer eurós kártérítést kellett fizetnie a történtekért.

 

 

A Denník N szerint Gaulieder mandátumának megvonása volt a Remiáš-gyilkosság után a legsúlyosabb jogsértés, amit Mečiarék követtek el. Gaulieder sokat kritizálta a HZDS-t és a vezetését, annak idején összerúgta a port Ivan Lexával is.

 

Körkép.sk, Aktuality.sk
kép: pravda.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!