Hivatalos: Szlovákiában is találtak romlott és hamisan címkézett brazil húst. Az Élelmiszer-felügyelet 17 húskészítmény esetében azonosított minőségi problémákat.

 

„Az élelmiszer-felügyelet  237 termék forgalmazását állította le és 82 tesztet végzett el, de ezek a számok még nem véglegesek. (…) Az ellenőrzések megerősítették, hogy két, brazil származási helyű termék kapcsolatba hozható a brazil húsbotránnyal, annak ellenére, hogy az Európai Unió azt állította, hogy ilyen termékek nem jutottak be az uniós piacra. Hatvanhat csirkemáj-termékből 10 nem felelt meg a vizsgálaton, 60 csirkehúsból pedig 5 szintén elbukott a teszten”

 

nyilatkozta Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

 

Egyelőre azt még vizsgálják, hogy a húsok tartalmaztak-e szalmonellát vagy tiltott kémiai anyagokat.

 hirdetes_400x285  

 

A múlt héten az Unió és Kína leállította a Brazíliából importált húskészítményeket, mert azok a megalapozott gyanú szerint romlottak vagy szalmonellával fertőzöttek voltak. Nem ez az első eset, 2014-ben azért tiltották ki a brazil húsokat az európai piacról, mert kartonpapírral keverték össze a rothadó, lejárt szavatosságú húskészítményeket, majd savval kezelték azokat, hogy eltüntessék a nyomok egy részét.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!