Ferenc pápával való kapcsolatáról és a papi cölibátus kérdéséről is nyilatkozott Angelo Scola milánói érsek, akit a 2013-as pápaválasztáson Jorge Mario Bergoglio vetélytársának tartottak.

 

A milánói érsek Olaszországban a négy évvel ezelőtti konklávé nagy esélyesének számított, a korabeli sajtóértesülések szerint a pápaválasztó bíborosok zárt ajtók mögött tartott szavazásain az argentin bíboros vetélytársa volt. Arra a kérdésre, hogy miért nem hozták azóta nyilvánosságra a kettőjük jó kapcsolatát, Angelo Scola kijelentette, “a konklávé titkossága az egyház közösségét szolgálja, ezért a konklávéról nem szokás beszélni”.

 

Fotó: corriere.it

 

Az érsek kizárta, hogy Ferenc pápa a papi cölibátus eltörlésén gondolkodna: erről “az egyháznak megvan a maga tanítása, amely utat mutat”. Hozzátette, az Olaszországban is súlyos paphiány részben a népességcsökkenéssel magyarázható, a kevesebb gyermek között kevesebb a papi hivatást választók száma is.

 

 hirdetes_810x300  

Miért kellene egy mai fiatalembernek ilyen nagy áldozatot vállalnia, amikor ez a hivatás elveszítette társadalmi tekintélyét. De ugyanez mondható el a családalapításról is

 

– mondta a milánói érsek.

 

Forrás: corriere.it

Nyitókép: nlcafe.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!