A magyar külügyminisztérium is pozitívan fogadta, hogy a Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) a Tőketerebesi járásban fekvő Újhely (Slovenské Nové Mesto) vasútállomására kihelyezte az első szlovák–magyar feliratú információs táblát. Mindez abból a nyilatkozatból derült ki, amelyet a diplomáciai tárca az internetes honlapján jelentetett meg.

 

Hosszú évek után végre elkezdődött a vasúti kétnyelvűség Szlovákiában. A tervek szerint év végéig fokozatosan kikerül 54 állomásra a magyar, egyre pedig a ruszin feliratú tábla.

 

 „A magyar kormány figyelemmel kíséri a Szlovákiában élő magyar kisebbség helyzetének alakulását, valamint a kisebbségi jogok betartását. További fontos momentum az is, hogy a polgári perek során ismét biztosított lesz az ingyenes tolmácsolás”

 

– írják a nyilvánosságra hozott dokumentumban.

 hirdetes_810x300  

 

 „Szlovákiában az elmúlt hetek eseményei azt tükrözik, hogy az utóbbi években a szlovák–magyar viszonyok kedvezően változtak. Ez a jó kapcsolat több területen hozzásegített azoknak a kérdéseknek a megoldásában, amelyek az ott élő magyar közösségek szempontjából is fontosak.

 

Forrás: aktuality.sk

Nyitókép: Leczo Zoltán felvétele

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!