Mintha Kipling történetéből lépett volna elő az a kislány, akit egy csoport majom társaságában láttak meg rendőrök India északi részén. Elmondásuk szerint maga a gyermek is úgy viselkedett, mint egy majom, amikor felé közeledtek: vicsorgott, és négy lábon próbált meg elmenekülni. 

 

Igen rácsodálkozhattak azok az indiai rendőrök, akik helybeliek jelzése alapján az északi Uttar Pradesh államban egy majomcsapat között egy embergyereket találtak néhány héttel ezelőtt – közölte a The Times és a BBC honlapja.

 

A meglepődés nem volt kölcsönös, mert a kislány úgy vicsorgott rájuk, mint majomtársai a rendőrökre, és ami még jobban megdöbbentette a hatóságokat, az az volt, hogy négykézláb próbált meg elszökni előlük.

 

 hirdetes_810x300  

https://www.youtube.com/watch?time_continue=59&v=3v_eg04GF94

 

Mindenesetre végül sikerült csapdába csalni a gyermeket, akit ezután az állam egyik kórházába vittek. A kórházban a “Forest Durga” nevet kapta, de sokan meg Maugli-nak hívják, Kipling Dzsungel könyvének hőse után – igaz, a regényben farkasok nevelték fel a kisfiút.

 

Fotó: Daily Bhaskar

 

Mindenesetre a hatóságok most kutatást indítottak, hogy megtalálják a gyermek szüleit, és kiderítsék, hogy hogyan került a vadonban Durga.

 

Forrás: The Times/BBC/hirado.hu

Nyitókép: dailysabah.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!