A parlament elnöke, Andrej Danko ma nyilvánosan kijelentette, hogy sohasem parancsolta meg a parlament dolgozóinak, hogy a képviselőknek küldött leveleket elolvassák, és ő maga sem olvasott el egyetlen levelet sem. Danko szerint amennyiben az ellenzék rá tudja bizonyítani a vádakat, akkor önként távozik a posztjából.

 

Koholmányok és szégyentelenségek

 

“Bűnösnek voltam kikiáltva, beszennyeztek és olyan módon vádoltak meg, ami nem illik ehhez a társadalomhoz. Köszönöm azoknak a képviselőknek, akik elismerték, hogy a visszahívásomra tett javaslat teljes egészében hazugság. Annyi koholmányt tartalmaz, hogy el sem tudom képzelni, az ellenzék miképpen engedhette meg magának ezeket a szégyentelenségeket bemutatni”

 

– mondta Danko, majd hozzátette, hogy ezalatt a hét alatt ismét nagyon sok mindent megértett a politika működésével kapcsolatban, valamint Franz Kafka A per c. regényének főhősét is megértette.

 hirdetes_810x300  

 

“Nyilvánosan kijelentem, hogy egyetlen levelet sem olvastam el, sőt, nem is parancsoltam meg a levelek kinyitását. (…) A parlamentben vannak olyan folyamatok, amelyekről az elnök nem tud, vagy egyszerűen nem kell róla tudnia. Nem sajátítottam ki magamnak a parlamentet. Mintegy 380 ember dolgozik itt, és a sajtóosztály igazgatónőjének személyén kívül semmiféle változást nem vittem véghez”

 

– hangsúlyozta.

 

Danko mindenkit biztosított arról, hogy abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy milyen módszerekkel bántak az ellenzéki képviselőknek címzett levelekkel, rögtön a problémára fókuszált.

 

“Talán nem is tudatosítjátok, de az a néhány nő évente 32 ezer küldeményt dolgoz fel. Soha nem fogom magamat felmenteni a politikai felelősség alól, de tiltakozni fogok a médiában nyilvánosságra hozott hazugságok, valamint a személyem  elleni támadások ellen. A parlamentben senki sem nyitotta fel szándékosan a leveleket azzal a céllal, hogy ártson az ellenzéknek. Amennyiben valaki olyan információkat terjesztett, hogy a parlamentben szándékosan felbontják a leveleket, az hazudott. Ebben csupán politikai támadást, valamint figyelemelterelést látok azokról a dolgokról, amelyek az ellenzéket gyötrik”.

 

Forrás és nyitókép: teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!