Francesco Totti, az AS Roma legendás focistája az idény végén befejezi pályafutását.

 

Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnok támadó egész karrierjét az AS Románál töltötte, pedig a legnagyobb klubok is hívták. Totti 1993-ban mutatkozott be a felnőtt csapatban, amellyel 2001-ben bajnokságot, 2007-ben és 2008-ban Olasz Kupát nyert.

 

Már tavaly azt várták, hogy Totti visszavonul, de akkor újabb egy évre aláírt a rómaiakhoz. Ugyanakkor a 40 éves futballista játékideje drasztikusan csökkent az elmúlt két idényben, melynek során mindössze háromszor volt kezdő bajnoki találkozón. A jelenlegi idényben 15-ször csereként kapott lehetőséget a Serie A-ban. Totti 307 gólt szerzett az AS Roma színeiben, legutóbb február elsején a Cesena elleni kupameccsen volt eredményes.

 

 hirdetes_810x300  

Az AS Roma csapatkapitánya 616-szor lépett pályára az olasz élvonalban, ezzel Paolo Maldini (647) és Gianluigi Buffon (617) mögött harmadik az örökrangsorban. Totti 250 gólt szerzett a Serie A-ban, ebben a lajstromban Silvio Piola (274) mögött második.

 

Totti bekerült a 2000-es Európa-bajnokság és a 2006-os világbajnokság álomcsapatába. Előbbi tornán a döntő legjobbjának választották, noha az olaszok hosszabbításban 2-1-re kikaptak a franciáktól, utóbbi eseményen pedig a legtöbb gólpasszt adta. Olasz gólkirály volt 2007-ben, amellyel a legjobb európai góllövőnek járó Aranycipőt is kiérdemelte. Totti 2014-ben, 38 évesen és 59 naposan a legidősebb játékos lett, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligája főtábláján.

 

40 éves Francesco Totti, az utolsó római gladiátor

 

MTI
kép: REUTERS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!