Ferenc pápa jóvoltából strandolhatnak idén a fogyatékkal élők a római tengerparton, a katolikus egyházfő kifizette ugyanis a térség egyetlen akadálymentesített strandjának bérleti díját erre az évre – olvasható a Vatikáni Rádió honlapján.

 

Idén szorongás nélkül kezdődhet a nyári szezon

 

Lazio tartományban a Rómától mindössze 15 kilométerre fekvő Focene tengerpartján működik La Madonnina néven az egyetlen olyan strand, ahol akadályok nélkül lehet eljutni a vízig. A strand üzemeltetése azonban sokba kerül, és a Gonzága Szent Lajos – A Szeretet Műve elnevezésű egyesület időnként küszködve tartja fönn ezt a partszakaszt, amelyet ők tisztítottak meg a szeméttől, hogy azok is élvezhessék, akik máshol nem tudnának strandolni.

 

 hirdetes_400x285  

Az akadálymentes strandon az Olasz Paralimpiai Úszószövetség orvosi ellátást biztosít a fürdőzőknek, szakorvosok és erre kiképzett úszómesterek várják a mozgássérülteket. Ferenc pápa adományát főalamizsnása, Konrad Krajewski érsek juttatta el az érintettekhez.

 

”A szombat-vasárnapi belépőjegyekből képtelenség előteremteni a működtetési költségeket, a bérleti díjat, a karbantartást, az akadálymentesítő pallók felújítását. De most a pápa ajándékával szorongás nélkül állunk a szezonnyitás előtt, a bérleti díj egy évre rendezve van”

 

– idézi a rádió Massimo Consolaro focenei plébánost, a strand ötletgazdáját és felelősét.

 

Forrás: radiovaticana.va

Nyitókép: MTI/EPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!