Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter visszavezetné a védelmi oktatást az iskolákba. A szlovák nemzetiek miniszterének ötlete pozitív fogadtatásra talált a Most-Híd frakciójában is.

 

Gajdoš szerint a védelmi oktatás megjelenése a tantervben növelheti jó hatással lenne a diákok hazaszeretetére.

 

„…Vagyis a haza védelmére való felkészülésre. Ha ezt nem lépjük meg mi, azzal a problémával nézhetünk szembe, hogy különböző illegális csoportok terjesztik ki rájuk (a diákokra – a szerk. megj.) befolyásukat”

 

indokolta a védelmi miniszter javaslatát. Elmondta, hogy 5 megyében 500 diák bevonásával már megrendezték az úgynevezett védelmi játékokat.

 hirdetes_810x300  

 

Martin Fedor, a Most-Híd frakció parlamenti képviselője üdvözli az ötletet, szerint a diákoknak el kéne sajátítaniuk az elsősegélynyújtás alapjait, tudniuk kellene reagálni a válsághelyzetekre, és ismerniük kellene az állami hatások jogköreit.

 

„Meggyőződésem, hogy e területen az állam feladata, hogy ne hagyjon szabad teret az alattomos csoportoknak, amelyek benyomulnak iskoláinkba, hogy befolyásolják a fiatalokat”

 

mondta Fedor. Az említett csoportok közé a Slovenskí branci-t említette. A félkatonai szervezet a nyitrai Beethoven Alapiskolában tartott edzést a diákoknak. Peter Plavčan (SNS) oktatásügyi miniszter az eset után felszólította az iskolákat, hogy ilyen csoportokkal nem működjenek együtt.

 

Szlovákiában félkatonai szervezetből több is van. A szélsőségesnek minősített csoportok egy része orosz hátszéllel működik az országban. Erről részletesebben itt írtunk.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: iDnes.cz/Csehországban aktívan végeznek védelmi tanfolyamokat középiskolások számára

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!