A péntek esti hírek még arról szóltak, hogy a zsarolóvírussal végrehajtott világméretű támadás 74 országra terjedt ki. A legfrissebb összesítések szerint viszont 75 ezer kibertámadás történt a világ 99 országában. Az amerikai belbiztonsági minisztérium közölte, hogy kész segíteni a partnerországoknak az internetes támadások elhárításában, és már folynak is az egyeztetések.

 

Szakértők szerint a támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amelyláncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben.A WannaCry nevű zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300-600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, hogy a program által zárolt adatokat újra hozzáférhetővé tegyék. A felhasználók háttérképe megváltozik, egy visszaszámlálás jelenik meg rajta azzal az időtartammal, ameddig a gép tulajdonosa kifizetheti a váltságdíjat, különben a kiberbűnözők törlik összes adatát.

 

Van védelem a támadás ellen

 

 hirdetes_400x285  

A magát Shadow Brokersnek nevező csoport az interneten tavaly óta terjeszti az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől, az NSA-től ellopott, Eternal Blue-ként ismert hackerprogramot. A mostani számítógépes támadássorozat elkövetői pedig feltehetően az NSA-kódokat felhasználva fejlesztették tovább a WannaCry vírust, képessé téve arra, hogy magától terjedjen el nagy számítógépes rendszerekben.A Microsoft néhány órával a támadássorozat elindulása után közölte, hogy olyan automatikus frissítéseket kínál a felhasználóinak, amelyek már védelmet nyújtanak az új vírus ellen is.

 

Nagy-Britannia járt a legrosszabbul

 

Nagy-Britanniában egészségügyi intézményeket, Spanyolországban vállalati informatikai rendszereket ért zsarolóvírus-támadás, de a Kaspersky Lab orosz számítógépes biztonsági cég szerint a legtöbb fertőzési kísérlet Oroszországban történt. Legfrissebb jelentések szerint célpont volt az orosz belügyminisztérium,valamint a legnagyobb orosz pénzintézet, a Sberbank is. A belügyi tárca közölte, hogy mintegy ezer számítógépbe hatolt be a vírus.

 

Az Avas szoftverbiztonsági cég szakértői szerint Oroszország mellett Ukrajna és Tajvan volt a fő célpont, de a legsúlyosabb károk Nagy-Britanniában keletkeztek. Németországban a hackerek megtámadták a Deutsche Bahn vasútvállalat gépeit, ami fennakadást okozott a vasúti forgalomban, országszerte jelentek meg hamis üzenetek a német pályaudvarok monitorjain.

 

Magyarország is érintett

 

Péntek éjjel a hvg.hu vette észre, hogy a támadássorozatot valós időben monitorozó MalwareTech-érképre felkerült Magyarország is, és kiderült, hogy a Telenor is érintett. A telekomunnikációs cég a hvg.hu-nak megerősítette, hogy valóban elért hozzájuk a támadássorozat. Hozzátették viszont, hogy ebből az ügyfelek nem éreznek meg semmit. A korábbi hírekkel ellentétben az amerikai vállalatokat sem kerülte el a támadássorozat: a FedEx csomagküldő cég gépei is érintettek voltak.

 

Origo.hu
kép: theguardian.com

 

Kibertámadás érhetett angliai kórházakat – műtéteket halasztottak el

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!