Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a Rádio Expres Braňo Závodský Naživo című műsorában kimondta, amit egy ideje már sejteni lehetett. Mégpedig, hogy a szlovák közmédia jelenlegi igazgatóját, Václav Mikát a koalíció nem jelöli az RTVS élére a következő parlamenti szavazáson.

 

„Feltételezem, hogy nem”

 

mondta Bugár arra válaszolva, hogy Mika lehet-e közös jelölt. Azt is elmondta, hogy a koalíciós pártok egyelőre még nem egyeztek meg közös jelöltben, és hangsúlyozta, hogy a közmédia igazgatójának parlamenti szavazása titkos kell, hogy legyen.

 

A Most-Híd elnöke reményét fejezte ki, hogy a hármas koalíció képes lesz közös jelöltet állítani a pozícióra. Az RTVS élére jelenleg kilencen pályáznak, a képviselők június végén választanak közülük.

 hirdetes_400x285  

 

A titkos szavazás miatt matematikai esélye ugyan még van Mikának (aki szeretné folytatni igazgatóként a munkát) a pozícióra Bugár kijelentései után is, ám a  vegyespárt elnökének szavai azt jelzik, hogy a kormánykoalíció cserét akar. A jelöltek közül az SNS-hez Jaroslav Rezník, a TASR igazgatója áll közel, aki a választási kampány idején rengeteg teret adott Andrej Dankonak a szlovák hírügynökség hírfolyamában, a Smerhez pedig talán Zuzana Ťapákovát lehetne társítani, akinek nevét legutóbb a Lajčák-ügy kapcsán hallhattuk, az uniós soros elnökséget koordináló iroda munkatársa volt, és a kétes finanszírozású teljesen felesleges programok szervezéséhez volt köze (erről bővebben itt olvashat).

 

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: pluska.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!