A Rómában meggyújtott lángot kora délután katonai tiszteletadással fogadták Győr-Pér repülőtéren, majd este a Városháza előtt összegyűlt tömeg ünnepelte a Borkai Zsolt polgármester, valamint öt sportági nagykövet, a cselgáncsozó Karakas Hedvig, a kalapácsvető Pars Krisztián, az úszó Jakabos Zsuzsanna, a tornász Berki Krisztián és a kézilabdázó Görbicz Anita kíséretében érkezett tüzet.

 

Borkai Zsolt hangsúlyozta, szeretnék átadni a győrieknek, a magyaroknak azt az örömöt, amelyet az olimpikonokkal Rómában a láng fellobbanásakor átéltek.

 

„Azok az olimpikonok, akik mellettem, mögöttem állnak, részesei voltak ennek a pillanatnak”

 

– szögezte le Borkai Zsolt, egyúttal hozzátette, ezek a sportolók már sok boldog pillanatot éltek át Európa-bajnokságon, világbajnokságon vagy éppen az olimpián.

 hirdetes_400x285  

 

„Ott együtt, közösen mégis mindnyájan azt éreztük, hogy ez valami más. Olyan pillanat, amire az ember az élete minden másodpercében emlékezni fog később. Ezt szeretnénk megosztani, együtt örülni és átérezni azt, mekkora jelentősége van az olimpiai lángnak.”

 

Pér, 2017. május 24. Borkai Zsolt, Győr polgármestere megérkezik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángjával a péri repülőtérre 2017. május 24-én. A háttérben Karakas Hedvig cselgáncsozó, Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető (takarásban), Görbicz Anita kézilabdázó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász és Jakabos Zsuzsanna úszó (b-j). MTI Fotó: Kovács Tamás

 

A polgármester kifejtette, biztos benne, hogy a szeretet minden magyar ember szívét megdobogtatja, amikor olimpiai bajnok magyar versenyző áll a dobogó tetején.

 

Borkai, kitért rá, nagy tett és nagy eredmény az EYOF megrendezése, bár a pályázat benyújtásakor nem gondoltak rá, mennyi munka és összefogás kell hozzá.

 

„Rómában, mikor felgyulladt az európai olimpiai láng, mindannyian valami különlegeset éreztünk. Megható, megindító és felemelő érzés volt ott állni, fogni a fáklyát, érezni, hogy ez az EYOF a miénk magyaroké, miénk győrieké”

 

– hangsúlyozta Görbicz, aki büszke arra, hogy sportágát és hazáját képviselheti, mint nagykövet.

 

Hozzátette, belelát az eseményt előkészítő munkálatokba, ezért biztos abban, hogy ötven országba viszik majd el a fiatalok Győr városának és Magyarországnak jó hírét, mert „szuper EYOF-ot” fognak rendezni.

 

Győr, 2017. május 24. Borkai Zsolt polgármester elhelyezi az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) Rómából hozott lángját a győri Városháza előtt rendezett ünnepélyes fogadáson 2017. május 24-én. Mellette Görbicz Anita kézilabdázó, Karakas Hedvig cselgáncsozó, Jakabos Zsuzsanna úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász és Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető (b-j). MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

Az ünnepségen elhangzott a hatvan nap múlva kezdődő EYOF hivatalos dala, a The Biebers együttes szerzeménye.

 

Szombaton a láng országjáró körútra indul, melynek során számos településre ellátogat. Érinti többek között a nagyobb városokat, a megyeszékhelyeket, Budapestet, illetve bejárja Győr közvetlen környékét is.

 

A július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, amelyen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek. A győri eseményre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak. Magyarországot 152 sportoló képviseli, ami rekordnak számít.

 

Győr, 2017. május 24. A Győri Balett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) Rómából hozott lángja ünnepélyes fogadásán a győri Városháza előtti téren 2017. május 24-én. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Győr, 2017. május 24. Elöl Görbicz Anita kézilabdázó, Borkai Zsolt polgármester érkezik az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) Rómából hozott lángjával a győri Városháza előtt rendezett ünnepélyes fogadásra 2017. május 24-én. Mögöttük Jakabos Zsuzsanna úszó, Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász, Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető (takarásban) és Karakas Hedvig cselgáncsozó (takarásban). MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

MTI

Nyitókép: MTI/Pér, 2017. május 24. Autóval szállítják az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) lángját Győrbe a péri repülőtérről 2017. május 24-én. Az autóban elöl balról Borkai Zsolt, Győr polgármestere, hátul Görbicz Anita kézilabdázó. MTI Fotó: Kovács Tamás

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!