Először kapott szlovák jelölt ilyen magas funkciót az Egyesült Nemzetek Szervezetében.

 

Az ENSZ tagállamai szerdán New Yorkban a szlovák Miroslav Lajčákot választották meg az ENSZ 72. közgyűlésének elnökévé. Szlovákia külügyminisztere szeptember 12-én veszi át hivatalosan a funkciót, melyet egy évig tölthet be. Minderről a külügyminisztérium sajtóosztálya tájékoztatott.

 

Ez az első alkalom, hogy szlovák jelölt ilyen magas pozíciót tölthet be az ENSZ-ben. Az ENSZ közgyűlésének elnöke protokolláris szempontból a nemzetközi szervezet legfontosabb funkcióját jelenti, mely mind a 193 tagállamot képviseli.

 

 hirdetes_810x300  
Az Egyesült Nemzetek Közgyűléseinek ülésterme. Forrás: totallycoolpix.com

 

Miroslav Lajčák külügyminisztert Szlovákia korábban az ENSZ-főtitkári posztra is jelölte, de azt nem sikerült megszereznie. A Közgyűlés elnöki tisztségére Szlovákia adta az egyetlen kelet – európai jelöltet. A rotációs elv alapján most éppen a kelet–európai térséget illette meg a poszt.

 

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen magas pozícióba megválasztottak. Hálás vagyok a támogatásért, amit hazámtól kaptam – az államfőnek, a kormánynak, a polgároknak, és önöknek is, akik ma rám szavaztak,”

 

mondta Lajčák röviddel megválasztása után.

 

„Mint az ENSZ közgyűlésének elnöke egyforma hangsúllyal fogok ügyelni a szervezet mindhárom alappillérére: ez a béke, emberi jogok és fenntartható fejlődés. Saját prioritásomat leginkább a konfliktusok megelőzésében látom, a mediációban, mint eszközben, a béke fenntartására a világban. Mindig a megelőző diplomácia híve voltam,” tette hozzá a miniszter.

 

Sme.sk/Körkép.sk

 

Nyitókép: sme.sk

 

Továbbu ajánlott írások:

 

A britek közbeszóltak – csökkentek Lajčák esélyei az ENSZ-főtitkári posztra

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!